Fontos kérdéseket kell szem előtt tartanunk ahhoz, hogy a falak által határolt térből megfelelő otthont varázsoljunk. Vajon mit ér az otthonunk? Természetesen itt nem az anyagi értékére gondolok, hanem arra, nyújt-e biztonságérzetet, örömet, feltöltődést számunkra? És valóban a sajátunknak érezzük-e?
Az otthon harmóniája azonban nem csupán a színek, formák, és anyagok összehangolt válogatásán, hanem a bútorok egyediségén is nagymértékben múlik. A materiális dolgokon felül pedig figyelembe kell vennünk a benne lakók személyiségét, szellemiségét, gondolatvilágát is.
Az idő múlásával nem csak mi változunk, életkörülményeink, igényeink, s ezzel együtt – akár ösztönösen, akár tudatosan – lakásunk, otthonunk is. Gyermekkori élményeinken kívül munkánk jellege, családi helyzetünk, és természetesen anyagi körülményeink is befolyásolják, hogy milyen stílusú környezetben érezzük jól magunkat.
Elsődleges feladat tehát a mindenkori igényeknek funkcionálisan jól működő terek kialakítása, ugyanis ne feledjük, hogy a lakás van az emberért, ez a tökéletes lakberendezés!
Ha a lakberendező időben – már tervezéskor, de legkésőbb az építkezés során – bekapcsolódik a munkába, nem kevés pénzt, időt és energiát takaríthat meg megrendelőjének. Az építésszel egyeztetve a lakberendező feladata a belső, térelválasztó falak kialakítása, a különféle terek bútorozása mellett még a szakemberek irányítása és összehangolása, sőt akár az anyagbeszerzés is. Tehát a teljes munkafolyamat ellenőrzése és koordinálása.
Ezeken felül – de nem utolsó sorban pedig -, a bútortervezés, ami nagyon lényeges része a lakberendező munkájának. Ugyanis a legtöbb lakás – ház speciális méretű és formájú terekkel rendelkezik, ahová sok esetben nehéz betervezni a kereskedelemben kapható standard méretű bútorokat.
A különféle munkafolyamatok akkor sikerülhetnek a legmegfelelőbben, ha a lakberendező a jól bevált kivitelező csapattal dolgozhat, hiszen velük a már több éves-évtizedes közös munka eleve egymásra hangoltságot és szervezettséget feltételez.
A lakberendező a megrendelő ízlésvilágát köteles kiszolgálni, azonban soha nem szabad szem elől tévesztenie, hogy küldetése van, és küldetésének mindenkori célja az ízlésnevelés.