Az előszobát szinte csak átmenő forgalomra használjuk – főként kabátok, cipők tárolása –, kevés időt tartózkodunk ott, ezért hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Azonban ez lakásunk előtere, s korántsem mindegy, hogy a hozzánk érkezők milyen benyomást szereznek, ha ide belépnek. Érdemes tehát mégis energiát áldozni rá. Általában kis alapterületűek az előszobák, s miután nem tartalmaznak bonyolult gépészetet, így viszonylag olcsóbban fel tudjuk öltöztetni, át tudjuk alakítani.
Ha közvetlen az utcáról lépünk be, előszobánknak könnyen takaríthatónak kell lennie, mert elkerülhetetlen, hogy adott évszakban sarat, havat vihetünk be. A járólap kiválasztásánál ezért nem csak a könnyen tisztíthatóságot, hanem a csúszásmentességet is figyelembe kell vennünk.
Az előszoba berendezési tárgyai az előbb említett tárolókon kívül a fogas és a tükör, melyek stílusa már ízelítőt nyújthat lakásunk berendezéséről. Szerencsés esetben akkora tükröt tudunk elhelyezni, melynek mérete lehetővé teszi a teljes alakos látványt, hogy indulás előtt egy végső pillantással nyugtázzuk komplett öltözékünk. Szeretem – amennyiben az előszoba méretei megengedik -, ha a fogas nem a falra lapul, hanem a térben helyezkedik el, ugyanis így megakadályozhatjuk a fal kabátoktól való szennyeződését.